TEJECSKE

A cica felmászott a szemeteskuka tetejére, nyújtózott egyet, és lefeküdt. Szép őszi délután volt, melegen sütött a nap, és csend volt. A cicának akkor volt nyugalma, amikor Barni nem volt otthon. Márpedig Barni még reggel elutazott Apával és Anyával. A cica is látta, amikor Anya két, nagy táskával a kezében, Apa a nagy hátizsákkal a hátán, Barni pedig a kicsi hátizsákkal a hátán, teherautóval a bal kezében, labdával a jobb kezében és a Barna Macival a hóna alatt kiszaladt a kapun.


„ Most tehát nyugalom van ” gondolta a cica, és azokra a szép napokra gondolt, amikor még nyugodtan járhatott-kelhetett, mászkálhatott, sőt nyávoghatott az udvaron, mert Barni nem törődött vele.
Meg kell mondanom nektek, hogy a cica félt Barnitól. Hogy miért? Nos, ez egy hosszú történet.
Az egész úgy kezdődött, hogy Barni félt a cicától. Ez akkor volt így, amikor még alig pirosodott a cseresznye a fán. De nem, rosszul mondtam, az egész akkor kezdődött, amikor elolvadt a hó, és kibújt az ibolya a kert sarkában. Akkor még sem Barni nem félt a cicától, sem a cica Barnitól.

Az első, szép tavaszi napon történt, hogy Anya kiküldte Barnit játszani az udvarra. Barni kivitte a labdát, és azt játszotta, hogy eldobta, utánaszaladt és visszahozta. A cica nagyon érdekesnek találta a játékot. Akkor is épp itt csücsült a szemeteskuka tetején, és ő is nagyon szeretett volna játszani. Nézte egy darabig, hogyan futkos Barni a labda után, aztán egyszer, amikor pont a szemetes felé gurult a labda, a cica se bírta tovább, zsupsz, leugrott, és a labda után vetette magát.
Amikor Barni lehajolt, hogy megfogja a labdát, csak annyit látott, hogy egy szürke négylábú valami szalad vele szembe és furcsán fénylik a szeme. Barni hirtelen megállt, tágra nyílt a szeme, és legörbült a szája. A cica is megtorpant, de már későn. Barni éktelen nagy sírásba kezdett, akkorába, hogy a galambok elrepültek a háztetőről, a szomszéd kutya ugatni kezdett, és Anya a konyhában odaégette a puliszkát.
Barni állt és sírt, a cica meg gyorsan visszaugrott a kuka tetejére. Anya kifutott az udvarra, nézte a síró Barnit, és nem értette, hogy mi történt. Aztán meglátta az összekucorodott cicát a szemetes tetején, és elkacagta magát. Odament Barnihoz, ölbe vette, és vigasztalni kezdte:- Ne félj a cicától, Barni, nem bánt. Ő jobban fél tőled.
De Barnit ez egy cseppet sem vigasztalta. Ekkor Anya bement a konyhába, és egy kis tálban tejet hozott a cicának.
- Látod, tejet adunk neki, mert azt nagyon szereti, és akkor ide fog jönni.
De Barni ezt nem akarta megvárni, inkább beiszkolt a lakásba, és amikor már csak egy kis hüppögés és szortyogás maradt a nagy sírásból, az ablakhoz merészkedett, és onnan nézte, hogyan nyalogatja a cica a tejecskét az udvaron. Szegényt még most is kirázta a hideg, ha Barni éktelen bömbölésére gondolt.
Bizony eltelt a tavasz, és eljött a nyár is anélkül, hogy Barni és a cica egyszerre mentek volna az udvarra. Ha Barni játszott, a cica a szomszéd ház tetejéről figyelte, és ha Anya kitette a tejet, Barni iszkolt befelé, bármennyire is kérlelte Anya, hogy maradjon kint.
Aztán mire megérett az udvar egyetlen fáján a cseresznye, Barni már akkora lett, hogy egyedül is tudott biciklizni, és hangosan tudta kiabálni a szomszéd néninek, hogy „Szörumünááá!” Erejével és hangjával együtt bátorsága is megnőtt.
Egyszer csak odaállt Anya elé, és azt mondta: - Én már nem félek a cicától!
És amikor Anya kitette a tejes tálat, odaállt a tál mellé, és elkiáltotta magát:
- Cicaaa, gyere ide, itt a reggeli tejecske!
A cica ott volt Barni mögött. Már korábban elindult a tej felé, de most megtorpant, és nagyon meglepődött. Azt hitte, hogy Barni be fog menni a házba, ahogy eddig tette, de Barninak ez esze ágában sem volt. A cica legszívesebben elfutott volna, de a gyomra korgott, és a tejecskének nagyon jó illata volt. Állt egy darabig, hátha Barni meggondolja magát. De hiába. Óvatosan elindult a tejecske felé. Barni észrevette, megfordult, és rákiáltott:
- Hát szia, cica, itt bujkálsz?!
A cica hanyatt-homlok menekült a kuka tetejére.
- Cica, én már erős vagyok, fel tudom emelni a biciklit! – kiáltott Barni, és felemelte a biciklit.
- Gyere gyorsan, cica, kihül a tejecske!
A cica csak ült a kuka tetején, nyalta a szája szélét, és pislogott. - Te cica! Nem fogok várni rád.
A cica ettől megijedt: csak nem akarja Barni meginni a finom tejecskét? Összeszedte minden bátorságát, és óvatosan a tejes tálhoz somfordált. Látta, hogy Barni egy helyben áll, és kedvesen mosolyog rá. Ettől kicsit megnyugodott, és sietősen elkezdte lefetyelni a tejet.
- Ízlik?! – kérdezte Barni úgy, hogy Lukrécia néni is hallotta a sarki üzletben.
A cica félreugrott, Barnira nézett, de látta, hogy nincs veszély, ezért még gyorsabban tovább lefetyelt, csak úgy habzsolta a langyos tejecskét.
- Te cica, – csapta össze a kezét Barni – te nem mostál kezet evés előtt!
A cica ijedtében felborította a tejes tálat. Megfordult, Barnira nézett, látta, hogy Barni csípőre teszi a kezét, és összeráncolja a homlokát. Aztán a kifolyt tejre pillantott, ami lassan csordogált lefele a kanális irányába. Forgatta a fejét, majd egyet gondolt, és gyorsan elkezdte a járdáról nyaldosni a folydogáló tejet.
- Te cica, most nagyon rossz voltál! – kiáltott Barni akkorát, hogy még a trolimegállóban is hallani lehetett. – Meghúzom a farkadat! – és már nyúlt is a cica farka után.
De a cica nyávogott egy nagyot, és futásnak eredt, mielőtt még Barni elérte volna. Felugrott a kuka tetejére, onnan a csatornára, majd a háztetőn végigszaladt, és meg sem állt az üzletajtóig. Ott kifújta magát, és nem is tért vissza az udvarra délutánig, amikor Anya behúzta a sötétítő függönyt, és ágyba tessékelte a bátor és nagyhangú Barnit.
Hát így kezdődött.
Most elmentek, tehát nyugalom lesz, remélte a cica a kuka tetején nyújtózkodva. Csak tejecske nem lesz

Forrás(http://macskauralom.mindenkilapja.hu)